Magyarország szubjektív atlasza

Kreatív vagy? Van véleményed Magyarországról?

Az atlasz elkészítéséhez harminc (társ)alkotót és egy tervezőgrafikust pályázaton választunk ki!

  meg velünk Magyarország szubjektív atlaszát!

A projekt célja

Célunk, hogy elkészítsük Magyarország szubjektív atlaszát hazai kreatív emberek szemével, a korábbi kiadványok mintájára (Subjective Atlas of Palestine, Subjective Atlas of Serbia, Subjective Atlas of the Netherlands). Várakozásaink szerint az atlasz sokrétű, izgalmas és látványos bemutatása lesz országunknak, nemzeti és kulturális identitásunknak.

A magyar kiadás ötlete Annelys de Vet holland tervezőgrafikustól származik, aki helyi alkotókkal együtt készíti el az adott ország szubjektív atlaszát.

Az atlasz elkészítéséhez harminc (társ)alkotó és egy tervezőgrafikus részvételére számítunk, akiket egy pályázat során választunk ki a holland tervező közreműködésével.

Annelys de Vet előadását 2010. október 7-én, csütörtökön hallgathatják meg az érdeklődők a Design Hét KIBU ízelítő programjának részeként.

A projekt megvalósítása

A tervező a Kitchen Budapestben 2010. november 22 és december 3 között megtartandó kéthetes workshop keretében dolgozik majd együtt az alkotókkal, akik nemcsak ötleteket adnak, hanem vizuális, grafikai, vagy pl. tipográfiai tartalmakkal járulnak hozzá az atlasz alapanyagához. A munkákon túl minden társalkotó egy rövid leírással és fényképpel szerepel a kiadványban. Az atlasz végül Annelys de Vet szerkesztésében és egy fiatal magyar grafikus közreműködésével készül el, és terveink szerint, 2011 elején jelenik meg, nyomtatásban és online formában is.

Felhívás részvételre – (társ)alkotó

A csapatban résztvevő harminc alkotóval szemben fontos elvárásunk a vizuális kommunikációban vagy a vizuális önkifejezésben szerzett tapasztalat. A résztvevők kiválasztásánal arra törekszünk, hogy minél sokrétűbb tudással és szakmai hátterrel rendelkező csapatot állítsunk össze. Így művészeken és designereken túl számítunk – többek között, de nem kizárólag – építészek, informatikusok, szociológusok, hackerek, illetve közéleti aktivisták pályázatára.

Várjuk jelentkezésedet, ha

1. szeretnél alkotó részese lenni Magyarország szubjektív atlasza elkészítésének;
2. van tapasztalatod az önkifejezés bármely vizuális megnyilvánulásában;
3. kreatív vagy, és ötleteidet szívesen megosztod másokkal;
4. kíváncsi vagy mások ötleteire, és konstruktívan állsz mások munkájához;
5. a workshop ideje alatt (2010. nov. 22. – dec. 3.) szabaddá tudod magad tenni legalább 4-5 hétköznapra, és meg tudsz jelenni a Kitchen Budapestben (1092 Budapest, Ráday utca 30.);
6. vállalod, hogy munkádat felhasználhassuk az atlaszhoz, és azt Creative Commons BY-NC-ND licenc alatt közzétegyük, illetve támogató partnereink számára hasonló feltételekkel rendelkezésre bocsássuk.

Amit kínálunk:

1. részvétel a kéthetes workshopon, 2010. november 22. és december 3. között;
2. megjelenési lehetőség Magyarország szubjektív atlaszában, a neved, fényképed és rövid profilod szerepeltetésével az alkotók között.

Jelentkezz alkotónak!

Amennyiben szívesen rajzolnád (festenéd, programoznád, hímeznéd, faragnád, rágnád, hajtogatnád... stb.) velünk Magyarország szubjektív atlaszát, jelentkezésedet emailben nyújtsd be a szubjektiv@kitchenbudapest.hu címre 2010. október 31-ig.

Kérjük, hogy pályázatod tartalmazza az alábbiakat (lehetőség szerint angol nyelven):

1. név, elérhetőség;
2. rövid szakmai előélet;
3. nyelvtudás (az angol nyelv ismerete előny, de nem alapfeltétel);
4. számítógép- és programismeret (grafikai szoftverek ismerete előny, de nem alapfeltétel);
5. honlapod, blogod linkjét, ha van;
6. portfóliódat vagy az arra mutató linket, ha van;
7. gondolataid, skicceid a témáról.

Felhívás részvételre – grafikus

A tervezőgrafikussal szemben alapvető elvárásunk a tervezőgrafikusi munkában és nyomdai kivitelezésben szerzett tapasztalat.

Várjuk jelentkezésedet, ha

1. szeretnél alkotó részese lenni Magyarország szubjektív atlasza elkészítésének;
2. kreatív vagy, és ötleteidet szívesen megosztod másokkal;
3. kíváncsi vagy mások ötleteire, és konstruktívan állsz mások munkájához;
4. van tapasztalatod grafikai tervezésben, nyomdai kivitelezésben;
5. az Adobe InDesign, Photoshop és Illustrator programokat készségszinten kezeled;
6. a workshop ideje (2010. november 22 – december 3.) alatt szabaddá tudod tenni magad, és meg tudsz jelenni a Kitchen Budapestben (Bp. IX., Ráday utca 30.);
7. a workshop után (december és február között) szabaddá tudod tenni majd magad egy kéthetes brüsszeli tartózkodásra (szakmai gyakorlatra);
8. vállalod, hogy munkádat felhasználhassuk az atlaszhoz, és azt Creative Commons BY-NC-ND licenc alatt közzétegyük, illetve támogató partnereink számára, hasonló feltételekkel rendelkezésre bocsássuk.

Amit várunk:

1. közreműködés a workshop előkészítésében;
2. aktív, alkotói részvétel a kéthetes workshopon, 2010. nov. 22. és dec. 3. között;
3. az alkotók által készített vizuális tartalmak feldolgozása, grafikai megmunkálása a workshop után;
4. a kiadvány megtervezése és grafikai kivitelezése Annelys de Vet vezetése alatt;
5. a kiadvány nyomdai kivitelezésének koordinálása.

Amit kínálunk:

1. részvétel a kéthetes workshopon, 2010. nov. 22. és dec. 3. között;
2. megjelenési lehetőség Magyarország szubjektív atlaszában, a neved , fényképed és rövid profilod feltüntetésével, mint szerkesztő grafikus;
3. kéthetes szakmai gyakorlat Annelys de Vet brüsszeli stúdiójában;
4. honorárium.

Jelentkezz grafikusnak!

A pályázat lezárult, köszönjük a rengeteg jelentkezést!

A projektről

Szervező: Kitchen Budapest
Szerkesztő: Annelys de Vet
Kurátor: Bujdosó Attila

Szakmai partnereink:

Európai Roma Kulturális Alapítvány, Kortárs Építészeti Központ, Lumen Fotóművészeti Alapítvány, MOME Line, PLACCC Fesztivál, Trafó Kortárs Művészetek Háza, WAMP.

Támogatóink:

Az atlaszt a Holland Királyság Nagykövetségének és a Fonds BKVB támogatásával készítjük el.

Kapcsolat

Bujdosó Attila, Kitchen Budapest
bujatt@kitchenbudapest.hu +36 70 280 9137 www.kitchenbudapest.hu